Pest: 1089 Bp. Rezső tér 7., H-P: 10-17
Buda: 1123 Bp.Csörsz utca 3.,H-P: 13-19,SZ: 10-16
Telefon: 06 20 200 44 51
info@baristaszakuzlet.hu

Bodum

Bodum

 A BODUM története egészen az 1944-es évekig nyúlik vissza, amikor Peter Bodum megalapította cégét Koppenhágában.  A BODUM az ikonikus, skandináv dizájnnal ellátott kávékészítő eszköz, a French Press megalkotásával vált világhírűvé. A BODUM rövid időn belül a háztartási márkák egyik legnagyobbikává nőtte ki magát; ma már több mint 55 országban forgalmazzák termékeiket.

1958-ban a BODUM bemutatja első termékét, a „Santos” vákuumos kávékészítő eszközt. Egyedi formatervezése nemzetközi elismertségre tett szert és továbbra is a legnépszerűbb kávékészítő eszközként tartották számon, egészen az ’50-es, ’60-as és ’70-es években.

1974-ben a márka alapítójának fia, az akkor 26 éves Jorgen Bodum veszi át a családi tulajdonban lévő cég vezetését. Szintén ebben az évben vezeti be az első French Press-t, a „Bistro-t”. A French Press nemzetközileg elismert, mint a leginkább környezetbarát kávéskészítő eszköz.

A cég 1978-ban Svájca települt át, addig is és azóta is folyamatosan fejlődik.

Termékskálájuk kiterjed a kávé, tea, poharak, konyhai elektromos eszközökre egyaránt. Alapvető filozófiájuk, hogy a jó dizájn egyszerre legyen funkcionális és megfizethető.

1980-ban létre jön egy házon belüli tervezési egység (Pi-Design AG), mely mérnökökből, tervezőkből, grafikusokból áll, ők fejlesztik tovább a BODUM termékeket, középpontba állítva a funkcionalitást, a minőséget és az innovációt.

1986-ben megnyitják első üzletüket és bemutató termüket Londonban.

1991-ben megalkotják a mára már ikonikussá vált „Assam” teáskannát a Brit Tea Tanács számára, mely hasonló elven működik, mint a French Press.

1992-ben a BODUM belép az elektromos háztartási termékek területére. Az „Ibis” vizforraló volt az első a sorban, melyet további kifinomult elektromos konyhai eszközök követtek, beleértve a gyümölcsfacsarókat és kávéőrlőket is.

2003-ban a svéd Ordning & Reda részévé válik a BODUM cég, és már 15 országban kínálnak, dizájnos naplókat, noteszeket, dobozokat és egyéb kiegészítőket.

2010-ben a BODUM bemutatja az e-BODUM kategóriát, különböző konyhai eszközöket, számos szín variációban. Így mára termékeik modern, dekoratív részét képezik számos háztartásnak.

2011-ben megnyitja első „lab” boltját Párizsban, ahol multimédiás előadások, prezentációk keretein belül ismerhetik meg a vásárlók a BODUM termékek egyre növekvő sorát.

Napjainkra, 1974-től a BODUM több mint 100 millió French Press-t, 30 millió teáskannát értékesített és továbbra is bővítik csodaszép, formatervezett termékeik listáját. 55 országba forgalmazzák termékeiket és 20 BODUM szaküzletük van világszerte. A céget továbbra is Jorgen Bodum irányítja. 


Bodum hivatalos honlap


Tr. Mug "H2O" - Fehér


Bodum

 

0,45 l

Tr. Mug "H2O" - Fehér 
Bodum
 
0,45 l
Tovább a termék adatlapjára »
6.400 Ft

Tr. Mug "H2O" - Lila

 

Bodum

 

0,45 l

Tr. Mug "H2O" - Lila  
Bodum
 
0,45 l
Tovább a termék adatlapjára »
6.400 Ft

Tr. Mug "H2O" - Piros

 

Bodum

 

0,45 l

Tr. Mug "H2O" - Piros  
Bodum
 
0,45 l
Tovább a termék adatlapjára »
6.400 Ft

Tr. Mug "H2O" - Zöld

 

Bodum

 

0,45 l

Tr. Mug "H2O" - Zöld  
Bodum
 
0,45 l
Tovább a termék adatlapjára »
6.400 Ft

Tr. Mug (acél) - Lila

 

Bodum

 

0,45 l

Tr. Mug (acél) - Lila  
Bodum
 
0,45 l
Tovább a termék adatlapjára »
9.900 Ft

A termék jelenleg nincs
raktáron.

« vissza


...but first COFFEE0AbleAerobie0AlthausBeyond Within0BialettiBlack Sheep Micro Roastery0BodumBWT0CafelatCanadiano0Casino MoccaCatler0CelliniChemex0Clatronic0Concept Art (Joe Frex)0CSIKOS LekvárcsaládDaVinci Gourmet0DOT for YouDoubleshot0Espresso Supply (Rattleware)Fabric Csokoládé0FIFOFiorenzato0Gardelli Specialty CoffeesHario0HausbrandtJohnyLa Pavoni0La PiccolaLa Tazza d’oro0LamborghiniLelit0Lenoir, JeanLucaffé0Lucky CapMahlkönig0MauiSuMayer0MilkypitchMoak0MolinariMorosito Caffé0MottaODK0PälloPellini0PulycaffQuamar0RhinowaresROK0TADAMM!0Taf coffeeTFA0TightPacTrucillo0VergnanoVST0Walküre